Felnőtt Balett Budapesten

Úgy érzed, hogy nem vagy elég vékony

és fiatal a felnőtt balett órához?

.

Számolj le ezzel a buta tévhittel,

ami eddig megfosztott az álmaidtól!

.

Téged is várunk Budapesten

a Skála Metrótól 1 percre!

 

.

Gyere el, a teljesen kezdő felnőtt balett oktatás 8 alkalmas, most induló klasszikus balett oktatásunkra, amely Budapesten, a Skála Metró épületétől 1 percre arra vár, hogy neked is megmutassa: lehet belőled balerina!

Az eredmények már néhány hónap elteltével önmagukért fognak beszélni.

Amellett, hogy szép tartásod és új izmaid lesznek, akár új barátokra is szert tehetsz.

 

 

Később, ha karod, velük még színpadon is állhatsz, hogy szeretteidnek megmutasd, milyen fantasztikus, új dolgokat tanultál meg a teljesen kezdő órákon.

Ehhez persze sokat kell gyakorolni, de a felnőtt balett oktatás során tökéletes felkészülést biztosítunk számodra.

Gyere el te is, szuper közösségünk, és profi tanáraink téged is várnak a felnőttek részére felépített tanfolyamon.

 

Felnőtt balett oktatás

a budapesti Skála Metró

épületétől 1 percre!

 

felnőtt balett Budapest

felnőtt balett Budapest

 

Ha jelentkezel, milyen tanfolyamcsomagok közül választhatsz?

Szeretnél részt venni balettórán, de nem akarsz gyermek balett órán, gyerekek között ugrándozni?

Neked találták ki a felnőtt balett órát, ahol ugyanúgy automatikusan megtanulod a királynői tartást és a gyönyörű mozdulatokat, melyek a balett oktatás velejárói.

.

Felejtsd el azt a népszerű mítoszt, hogy csak gyerekként lehet elsajátítani ezt a művészeti ágat.

Felnőttként ugyanolyan hatékonyan tudod megtanulni a kombinációkat, nyilván tovább tart, hiszen felnőttként be vannak merevedve az izmok.

A klasszikus balett napi gyakorlása azonban meghozza gyümölcsét hamar: néhány hónap alatt komoly fejlődést lehet elérni, már a kezdő balett órán is.

 

 

Mi a teendőd?

 

Még ma keresd meg a neked legideálisabb kezdő balett órát, ahol felnőtt balettot tartanak a mesterek.

Már az első órán látni fogod, hogy rengeteg hasonló korú társad lesz, aki ugyanúgy arra vágyik, hogy egy nap balettozzon.

A közös célok és erőfeszítések összehozzák az embereket, gyorsan kialakul, a közösség, ahol támogatást is kaphatsz, a többiektől.

 

8 alkalmas kezdő balett tanfolyam Budapesten felnőtteknek

8 alkalmas kezdő balett tanfolyam Budapesten felnőtteknek

 

Minden szempontból fejlődést eredményez a teljesen kezdő klasszikus balett oktatás, ami után nem szabad megállni, hiszen rád várnak a haladóbb gyakorlatok.

Alapszinten megtanítják neked azokat kezdő balett fogalmakat, lépéseket és pózokat, melyek nélkül semmit nem lehet megtanulni.

.

Lehet, hogy elsőre riasztó lesz a sok idegen szó felnőtt balett órákon, de meglátod, két hét múlva magadtól fogsz beállni a klasszikus balett ötödik pozíciójába.

 

felnőtt balett oktatás Budapest

felnőtt balett oktatás Budapest

 

Otthon is tudsz gyakorolni, a kezdő balett videók segítségével

 

Amellett, hogy szilárd alapokhoz jutsz, amennyiben elvégzed a Nulláról kezdő felnőtt balett tanfolyamot, olyan segítséget is kapsz, amit máshol nem.

A gyakorlatokról – egyfajta segédanyagként – videókat készítenek, melyeket a kurzus után megkapsz, hogy otthon is tudjál gyakorolni.

Ez akkor is jó lehet, ha épp nem tudsz részt venni egy-egy órán.

 

Balett videó segtségével otthon is gyakorlohatod a balett mozdulatait

Balett videó segtségével otthon is gyakorlohatod a balett mozdulatait

 

Cipőt is kaphatsz

 

Tied lehet egy vászon gyakorlócipő is, ha olyan felnőtt balett tanfolyamcsomagot választasz, ami ezt lehetővé teszi.

Ha nem, de még nem sikerült beszerezned a cipőt, akkor se maradj otthon.

Az első kezdő balett alkalmakkor nyugodtan legyél cipő nélkül, szokd a padlót, az újfajta mozgást, később úgyis igényelni fogod a cipőt, ami remekül tartja a lábfejet.

 

Balett vászon gyakorlócipőt is kapsz ajándékba a nagyobbik csomaghoz

Balett vászon gyakorlócipőt is kapsz ajándékba a nagyobbik csomaghoz

 

Spárga nélkül is van felnőtt balett óra

 

Bár nagyon segít a bemelegítés és a klasszikus balett órák végi nyújtás, tanácsos elmenni stretching órára is, ami vérbeli balerinát farag belőled.

Az izmok rendszeres nyújtása ugyanis fantasztikus módon segíti a kezdő balett technikád fejlődését, hátrébb tudsz majd hajolni, a lábad pedig az egekig fog emelkedni a nyújtásnak köszönhetően.

De ne kezdj el rögtön otthon is naponta két órát nyújtani! Bízd a profikra a kontrollt, kezdd el piciben, óvatosan, nehogy meghúzódjon valamelyik testrészed.

A fokozatos munkának tartós eredménye lesz rövid időn belül.

 

a balett stretching órák kiváló kiegészítői a balettóráknak

a balett stretching órák kiváló kiegészítői a balettóráknak

 

 

Iratkozz be még ma

a kezdő felnőtt balett tanfolyamra!

 

Budapesten téged vár a felnőtt balett oktatás, kezdd el még most, hogy év végére akár meglepetés műsort készíthess a családnak a tanultakból!

Garantált, hogy el fognak ájulni a tudásodtól.

 

.

Kezdő balett oktatás

kifejezetten felnőtteknek

Budapesten!

.

balett oktatás felnőtteknek Budapesten

balett oktatás felnőtteknek Budapesten

.

Mik a további lehetőségeim,

ha elvégeztem

a kezdő felnőtt balett tanfolyamot?

 

Természetesen a tanfolyam után, ha megkedvelted a felnőtt balett órákat, folytathatod az órarend szerinti órákon.

Harmonikusan be tudsz csatlakozni a B1-es szintű órákba.

Ez már az órarend szerinti óra, így nem kötött az időpontja, bármikor jöhetsz órára, hétfőtől vasárnapig, délelőtt és délután is.

A nulláról kezdő tanfolyam felkészít arra – miután minden olyan ismeretet, alapvető kifejezéseket és mozdulatokat megtanulod – ha a B1 szinten bátran részt vegyél.

Itt eltöltesz, 4-6 hónapot, és szintet léphetsz.

Hogy kinek mennyi időt érdemes eltöltenie egy-egy adott szinten, az a heti óralátogatás alkalom számától függ, de a továbblépési lehetőségről kikérheted a tanárod véleményét is.

 

 

Következő szint a B1/2 óra

 

Minden szintlépésnél, bizonyos mértékben emelkedik a technikai szint, és a gyakorlatok végrehajtásának gyorsasága.

Rúdgyakorlatoknál már különböző irányokban, esetleges súlyláb váltásokkal kell elvégezni a gyakorlatokat.

Azért nem kell megijedni, a balettórák és a szintlépések úgy vannak felépítve, hogy átlagos tudással ezt meg tudod tenni.

Mindegy, hogy valaki most lépett szintet, vagy hónap óta B1/2-re jár, élvezni fogja ezeket az órákat.

 

 

Ezután jön a felnőtt balett B2-es óra

 

Az előző két szinten is, és természetesen itt is vannak középgyakorlatok.

Ahogy haladtok a tanulmányaitokkal, egyre összetettebb és gyorsabb gyakorlatokkal találkozhattok a felnőtt balett B2-es órán.

Különböző ugrások, és forgáselőkészítő gyakorlatok is gyakoriak ezen a balettórán.

 

 

Zárt csoportokban folytathatod a felnőtt balett tanulást

 

És az igazi csemege a zárt csoportokba bekerülés lehetősége.

Ide nem kötelező járnod, de ha részt veszel benne, akkor lehetőséged nyílik arra, hogy a félévenkénti színpadi bemutatónkon, előadásainkon, bemutasd a tudásod a világot jelentő deszkákon, egy igazi színpadon, egy színházteremben.

Ide elhívhatod a rokonaidat, kollégáidat és barátaidat.

Különböző témájú tematikus, szigorúan a klasszikus balett stílusának megfelelő előadásokat szoktunk tartani.

Erre az alkalomra, külön színpadi balett ruhákat és jelmezeket készíttetünk, hogy ezzel is emeljük az előadás színvonalát.

Ezekbe a zárt csoportokba nem automatikus a belépés lehetősége.

Tudásszintednek megfelelően jelentkezel a csoportba, és a csoportvezető balett tanár eldöntheti, hogy tud fogadni a csoportba, vagy sem.

Ezen nem kell megsértődni, nagyon fontos, hogy hegemón tudásszintű emberek kerüljenek össze, hogy szép harmonikus legyen a betanult balett koreográfia előadása.

Alapvetően mindenkinek lehetőséget adnak a fellépésre, csak nem biztos, hogy azonnal a jelentkezés után.

 

 

Tehát a lehetőség adott a fejlődésre,

Téged is vár

a Felnőtt Balett kurzus,

a budapesti Skála Metró

régi épületétől 1 percre!

.

<<< visszalépés a Gyermek balett Budapesten főoldalra

.