Középhaladó balett oktatás

 

Középhaladó balett oktatás

a Nyugati pályaudvarnál

Budapesten

 

A kezdő balettosok sokáig el tudnak bíbelődni az alapok megtanulásával, ami nem is baj, hiszen anélkül nem lehet tovább haladni, a középhaladó balett órákra.

Az alapok helyes elsajátítása rendkívűl fontos, hiszen nincs jó ugrás jó plié nélkül, nincs szép grand jeté magasra dobott grand battement nélkül.

 

De eljön a nap, amikor már úgy érzed, hogy többre vágynál:

 

  • nagyobb pózokra,
  • bonyolultabb lépésekre,
  • forgásokra, ugrásokra,
  • középgyakorlatokra
  • és balett koreográfiákra.

 

Ekkor kell beiratkoznod

a középhaladó balett órára.

 

Már a plié is sokkal nehezebb, de egy új világba lépsz be azáltal, hogy finomodik a stílusod és intenzíven pallérozod a technikai tudásod.

A balettosok álma, hogy bejussanak erre az órára, ahol bár magas az elvárás, a munka gyümölcse garantáltan nem marad el.

Néhány hónap, és nem csupán jól, hanem kecsesen is fogsz táncolni.

A középhaladó balett óra – természetesen – rúdgyakorlatokkal kezdődik, a tréning legfontosabb része, amely előkészít a haladóbb középgyakorlatokra.

 

Ezt követően jönnek a lépéskombinációk…

 

…ugrások, végül a koreográfiák.

Lehet, hogy csak egy tendu és egy kis port de bras, de meglátod, középen semmi nem olyan, mint a rúdnál.

Hirtelen térbe kerülsz, és elkezded megtanulni az irányokat is.

Ne riasszon el a nehézségi fok, és az, hogy tempósabban tanulod meg a lépéseket, hiszen a korrigálásra mindig van mód, és kell is, hogy lásd, érzékeld, mire kell még jobban odafigyelned.

 

A balett tréning nagyjából 80 percet jelent

a középhaladó balett szinten…

 

…plusz félóra koreográfia vagy balett repertoire.

Ezekre az órákra ugyanúgy jellemző a vidám hangulat azzal megspékelve, hogy a sikerélmény hatványozottabban nagyobb lesz.

Egy glissard-assamblé, két sissone és már táncolsz is, ugye?

Ne habozz, még most iratkozz be, középhaladó balettórára, és garantált lesz a fejlődésed!

Nagyobb koncentráció, jobb állóképesség, kőkemény központ.

No és persze légiesség, ami ugyebár minden igazi balerina sajátja.

 

Ne habozz

kezdd el minél hamarabb

a tanulmányaidat

a középhaladó balett órán.

 

.

<<< visszalépés a  Gyermek balett Budapesten főoldalra

.